Fél évszázados ház átalakulása vidám, nyitott és modern otthonná

Ezt a 250 négyzetméteres, alkalmi megjelenésű homlokzat mögött rejtőző hihetetlenül modern otthont Belgiumban tulajdonosai teljesen újras...


Ezt a 250 négyzetméteres, alkalmi megjelenésű homlokzat mögött rejtőző hihetetlenül modern otthont Belgiumban tulajdonosai teljesen újraszervezték és átalakították annak érdekében, hogy támogassa a mai világban elvárt szükségleteket. A többször átépített otthont eredetileg Arthur Degeyter építész tervezte, mely végül visszanyerte modernnek szánt eredeti funkcióját. A több átépítésen átesett házat a UR architects építészei alakították át újra a Bruges-ben, Belgiumban élő család számára egy fantasztikusan modern otthonná.

Ennek az 1960-as években épült háznak a felújítását és bővítését úgy képzelték, hogy az semiképpen se váljon tolakodóvá. A meglévő garázs helyébe lépő modern kibővítéssel az építészeknek sikerült elkerülniük a telken található fák felesleges kivágását, és ennek eredményeképp bőséges természetes fény jut a belső terekbe.

A képeken jól látszik, hogy a ház újragondolt terei gyakorlatilag úsznak a külső fényben. A meglévő struktúrát úgy szervezték át, hogy barátságosabbá váljon, és intuitív módon legyen használható. A konyháig nyúló hosszú új folyosó összeköti a privát tereket, míg a nappali egy teljesen új térfogatban kapott helyet a régi garázs fölött, amely lehetővé teszi a család számára, hogy folyamatos kapcsolatban legyen a kinti természettel.

A tároló és garázs tere részben lejjebb került, eközben a nappalit és a munkaterületet egy fél szinttel feljebb helyezték ahhoz képest, mint ahol eredetileg helyet foglalt. Ez ösztönözte a kis lejtő létrehozását, ami egyenesen a kertbe vezet. Ettől úgy tűnik, hogy a terep hullámvölgyei és hullámhegyei a táj részét képezik, ami egy dinamikus környezetet biztosít a gyerekek neveléséhez is.

A külső és belső tér egybeolvasztása, a játékos, könnyen használható nappali, munka és játékra szánt terek kialakítása kezdettől fogva cél volt, de az eredmény felülmúlta a várakozásokat. Kilátással az északkeleti előkertre, a munkaterület csodálatosan illeszkedik a családi nappaliba.


















Név

Ágy,7,Állatbútor,1,Apró otthon,13,Asztal,5,Beltér,22,Bútor,26,Bútorterv,2,Családi ház,29,Csináld magad,30,Dekoráció,15,Earthship,2,Egyébterv,1,Emeletes ágy,2,Építési anyagok,3,Építészet,44,Esővízgyűjtő,1,Faház,8,Falidísz,1,Felújítás,14,Fenntartható,15,Fészer,2,Függőleges kert,1,Fürdőszoba,13,Garázs,1,Gépkocsibeálló,1,Gyerekbútor,5,Gyerekszoba,7,Hálószoba,13,Háztartási készülék,1,Hétvégi ház,3,Íróasztal,4,Irodabútor,3,Karácsony,2,Kert,23,Kerti tó,1,Kertterv,3,Konténer ház,6,Konyha,25,Kutyaágy,3,Kutyaház,1,Kültér,26,Lakás,13,lakókocsi,1,Laminált padló,1,Macskaágy,1,Medence,2,Mennyezet,1,Miniatűr kert,1,Napelem,10,Nappali,25,Növények,10,Nyaraló,5,Ötletek,29,Polc,8,Polikarbonát,1,Spórolás,1,Szekrény,4,Szélenergia,1,Sziklakert,1,Tárolás,9,Udvar,11,Új,118,Újrahasznosítás,12,Világítás,11,Zuhanyzó,4,
ltr
item
Otthon Ötlet: Fél évszázados ház átalakulása vidám, nyitott és modern otthonná
Fél évszázados ház átalakulása vidám, nyitott és modern otthonná
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEih4_85ftgw83gV3KO4oqHYCEa0GvLPC5_FgNbResOp6KDIfX72M6XER18rA9LDWmLqLOXW-hZrwI1GfqykNbXGE7pFfzr6Bb8nMiYKd2Yb7ComC3qTl1l6oYUwka49B0kup38aSiKWSSdi/s1600/modern+otthon+h%25C3%25A1z+%25C3%25A1talak%25C3%25ADt%25C3%25A1s+%25C3%25A9p%25C3%25ADt%25C3%25A9szet+belt%25C3%25A9r+k%25C3%25BClt%25C3%25A9r+nappali+konyha+gar%25C3%25A1zs+term%25C3%25A9szet+kert+belgium+tervez%25C3%25A9s+renov%25C3%25A1l%25C3%25A1s-1-2015-otthon+%25C3%25B6tlet.jpg
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEih4_85ftgw83gV3KO4oqHYCEa0GvLPC5_FgNbResOp6KDIfX72M6XER18rA9LDWmLqLOXW-hZrwI1GfqykNbXGE7pFfzr6Bb8nMiYKd2Yb7ComC3qTl1l6oYUwka49B0kup38aSiKWSSdi/s72-c/modern+otthon+h%25C3%25A1z+%25C3%25A1talak%25C3%25ADt%25C3%25A1s+%25C3%25A9p%25C3%25ADt%25C3%25A9szet+belt%25C3%25A9r+k%25C3%25BClt%25C3%25A9r+nappali+konyha+gar%25C3%25A1zs+term%25C3%25A9szet+kert+belgium+tervez%25C3%25A9s+renov%25C3%25A1l%25C3%25A1s-1-2015-otthon+%25C3%25B6tlet.jpg
Otthon Ötlet
https://otthonotlet.blogspot.com/2015/06/fel-evszazados-haz-atalakulasa-vidam.html
https://otthonotlet.blogspot.com/
https://otthonotlet.blogspot.com/
https://otthonotlet.blogspot.com/2015/06/fel-evszazados-haz-atalakulasa-vidam.html
true
5645304889391421213
UTF-8
Loaded All Posts Nincs ilyen bejegyzés MEGNÉZEM Tovább Válasz Válasz elvetése Törlés Kezdőlap OLDALAK BEJEGYZÉSEK View All TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK CÍMKÉK ARCHÍV KERESÉS MINDEN BEJEGYZÉS Nincs a keresésnek megfelelő találat Vissza a kezdőlapra Vasárnap Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vas Hét Kedd Szer Csüt Pén Szom Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December Jan Feb Már Ápr Május Jún Júl Aug Szep Okt Nov Dec Éppen most 1 perce $$1$$ minutes ago 1 órája $$1$$ hours ago Tegnap $$1$$ days ago $$1$$ weeks ago több mint 5 hete Követők Követés THIS CONTENT IS PREMIUM Please share to unlock Copy All Code Select All Code All codes were copied to your clipboard Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy